American football
Meggyőződésem, hogy egy jó sportfotós ismeri az adott sportágat, amit éppen kereszttűzbe vesz. Mindent elmondhatok az amerikai focival való kapcsolatomról, kivéve azt, hogy az első pár mérkőzésen tudtam, mi történik a pályán. 2016-ban, párhuzamosan a CoffeeRun közösségi futásokkal, kijártam a Budapest Wolves csapatának mérkőzéseire. Már akkor szerettem más perspektívából megmutatni a történéseket, ezért a mérkőzések idejének 90%-án hasaltam, és lentről fotóztam. A vicces pillanatok akkor kezdődtek, amikor vártam az akciót, mert éppen besípolt a bíró. A fotós kollégák pedig átviharoztak a pálya másik felére, ugyanúgy, mint az egész csapat. Én meg egyedül hasaltam tovább, mint aki tudja, itt történni fog valami. Nos, nem történt, és nem is tudtam semmit lőni a pálya másik széléről.