Egy maratoni edzés a melegben
A győzelmet nem kell megmagyarázni
A világ próbálkozik az újranyitással és a különböző feloldások közepette lehet ismét versenyeket rendezni. Nem irigylem a szervezőket, de a versenyzőket sem. Az év első fele gyakorlatilag kuka volt minden szempontból. Most az év második felére zsúfolják be azokat a versenyeket, amik tavaly és idén elmaradtak, így gyakorlatilag a rendezők egymásra szervezik az eseményeiket és a szerencsétlen versenyző meg egy fenékkel nem tud megülni több lovat, tehát priorizál. Én kimaradok ebből az ördögi körből és csak futogatok, idén nem versenyzek. Tény, hogy azért van nekem is egy kitűzött célom, amire készülök, s ez nem más, mint a Vércse+Vérkör. Úgy érzem, hogy a munka, az edzéstartás, a fotózás, az építkezés és a magánélet mellett elég jól halad a felkészülés. Az alapozás után jöhetnek a hosszabb futások, végre elkezdhetek a világ értelmén filozofálni, mert van rá idő egy 4-6 órás futás alatt. De most komolyan, mindig futás alatt jönnek a legjobb ötletek...
Az Öreg-tó 7 km, így a maratoni táv teljesítéséhez 6x kellett körbe kerülnöm a tavat. Az első pár kör nagyon jól ment, végig 160-as pulzussal és 4:30 körüli tempóval. A 8. kilométerek sikerültek hosszabbra, mivel minden körnél újra tankoltam üzemanyaggal és persze tudtam, hogy meleg lesz, ezért készültünk jéggel is. A jeget a felsőm alá tuszkoltam minden körben, ami pár km-ig kitartott és minimálisan mérsékelte az agyvizem felforrását. Néztek is a versenyközpontban, hogy ez mit csinál... De az UB óta, ha 25 fok felett van a hőmérséklet és van rá lehetőségem, akkor én biza jegelek, hisz téli gyerek vagyok, nem bírom a meleget...
A hőség, a változatos talaj (hol macskakő, hol aszfalt és néhol poros erdei ösvényre emlékeztető szakaszok váltották egymást) és a sétáló emberek, bringások kerülgetése sem könnyítették meg a haladást. Ettől függetlenül klassz kis körözgetésnek mondanám a versenyt. A meleg kalapácsa azonban utolért és jól fejbe is kólintott. Hiába gyarapodott a szurkolótáborom és egészült ki a #banhazilanyok, mert az utolsó két körre kezdtek a lábaim elnehezedni, enyhe émelygéssel fűszerezve. A tempóm kilométereként csökkent, elkezdtem belassulni, de a pulzusom végig 161 BPM maradt. Eszem ágában sem volt gyorsítani, mert akkor elszállt volna a pulzusom és nem tetszett volna a befejezés. Utolsó körnél azért kíváncsiságból rákérdeztem, hogy hány egyéni maratonista van előttem. Persze nem tudtuk, csak sejtettük, hogy az első helyen állhatok. A tézisünk beigazolódott a 6. kör befejezése után. 3:19:27 alatt futottam le a maratont, amivel abszolút első helyen végeztem. Az átlag pulzusom 162 BPM és az átlag utazó tempóm 4:38 p/km-en állt meg. Ez az a futás közé tartozik, ahol tényleg nem a dobogó számít, hanem az, hogy amit kitűztem célul, azt kontrolláltan és fegyelmezetten betartottam. Az, hogy ez ráadásul egy első helyet jelentett, csak hab a tortán.
Megvártuk az eredményhirdetést, majd pótoltuk az elvesztett kalóriákat és folytattuk a napot egy kis evezéssel és megpróbáltam a nyílt vízi úszást is. Ez külön fejezetet érdemelne, de annyit mondhatok, hogy beigazolódott az összes félelmem. Ez tényleg nem a kifeszített áttetsző víztükör... Még messze lesz a TRI or DIE...
Fotók by Bánházi Ágnes